A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat idén is, immáron 17. alkalommal hirdette meg az „Év Honlapja” pályázatot. A versenyre érkezett 200 pályamű között nem csak magyarnyelvű oldalak szerepeltek, hanem magyar fejlesztők által létrehozott angol nyelvű munkák is.
A teljesség igénye nélkül szeretnék ismertetni néhány nyertest, akik az én rajongásomat is elnyerték munkájukkal.

webshop vásárlás

Ahogy külföldön, úgy Magyarországon is egyre inkább növekszik a webshopokban történő vásárlások mértéke, kétségtelen, hogy a jövőben még többen veszik majd igénybe az online vásárlások kényelmét, legalábbis a számok ezt vetítik előre. A WebShop Experts és a ShopRenter idén is elkészítette a Nagy Webáruház Felmérést, amelyet 894 hazai webáruház válaszai alapján állítottak össze. Az eredmények elemzéséhez kattints a cikkre!

Egy olyan online stratégiát mutatok, amely tapasztalataink alapján az egyik leghatékonyabb, ha most indítod a vállalkozásod, vagy szeretnéd céged a webes közönség számára is elérhetővé tenni.
Ugyanis ezzel a pénztárcabarát kombinációval néhány hónapon belül jelentős bevételnövekedést érhetsz el.
Ha viszonylag kevés tőke áll rendelkezésedre az induláskor, akkor bizony ez a cikk Neked szól!
Webdesign+SEO+Social = <3

GDPR

Az új adatvédelmi rendelet óriási változásokat hoz az adatkezelésben. Az utóbbi pár hónapban megsokasodtak a témával kapcsolatos hírek, blogbejegyzések, tippek, tanácsok. A GDPR már közel 2 éve bolygatja az online világ amúgy sem unalmas mindennapjait, azonban most a finishben minden apró információmorzsa aranyat érhet. Május 25-ig még nem késő pótolni, ha bármi is hiányzik.
A GDPR téma kapcsán feltettem néhány kérdést Mag. Esztegár Balázs bécsi ügyvédnek, az Esztegár Ügyvedi Iroda alapítójának, akinek az internetjog az egyik szakterülete.

OK Google - hangalapú keresés

Nem csak a Google, de más cégóriások (pl. Amazon, Apple) is nagy lépéseket tettek a hangalapú kezelés megbízhatóságának javítása érdekében. Már körülbelül 95% százalékos pontossággal ismerik fel a szavakat és egyre kevesebb hibát ejtenek a halk beszéd, enyhe beszédhiba és tájszólás esetén is. A felhasználóbarát használhatóság és a jelentős minőségbeli javulás a hangalapú keresés hosszútávú sikerének záloga. Tehát borítékolható, hogy egyre többen fogják felfedezni maguknak és használni ezt a fajta keresési lehetőséget.

inbound marketing

„Azt szeretném, hogy a vevők találjanak rám és ne én szaladjak a vevőim után.” – az egyik leggyakrabban adott válasz arra a kérdésre, hogy mit szeretne elérni a keresőoptimalizálással, online hirdetésekkel.
Ami, ha jobban belegondolunk egy valós igény, hisz ki nem szeretne vállalkozóként eljutni abba az áhított állapotba, amikoris a vevők önszántukból kopogtatnak az ajtónkon, nem pedig fordítva.
Nézzünk meg alaposabban egy olyan marketingstratégiát, amely maga a jolly joker ahhoz, hogy a fent említett állapot realizálódjon. Ez a hatékony stratégia pedig nem más, mint az Inbound Marketing.

Online marketinges laptoppal és kávéval

Az előző cikkem arról szólt, hogy kisvállalkozóként milyen lehetőségek állnak rendelkezésedre, ha szeretnéd, hogy céged online is jelen legyen a versenytársak között. Az 1. részben azoknak adtam tippeket, akik még nem rendelkeznek weboldallal, most viszont nézzük azt az esetet, ha már van weboldalad, de nem hozza a kívánt eredményt.

Online Marketing cimkefa

Ha Te is a következő kérdésekre keresed a választ, akkor ez a cikk Neked szól.

Egyéni vállalkozó vagy és szeretnéd, ha jobban menne az üzlet? Mit tegyél annak érdekében, hogy online is látható legyél leendő vagy már meglévő ügyfeleid számára? A marketing ügynökségek által kínált szolgáltatások számodra megfizethetetlennek tűnnek? Hogyan vedd kézbe céged online marketingjét?

Ebben a cikkben összeállítottam neked egy egyszerű listát, ami alapján elindulhatsz ezen a bonyolultnak tűnő úton, még akkor is bátran, ha nem vagy marketing szakember vagy webfejlesztő.

Online Markteing

Talán kicsit túlzásnak tűnhet ez a cím, de ha jobban belegondolunk ez az állítás egyáltalán nem áll távol a valóságtól. Kivéve persze, ha olyan terméket gyártasz vagy olyan szolgáltatást nyújtasz, amely elég, ha csak a környezetben élőkhöz jut el, vagy ha a törzsvendégeid anyagilag maximálisan kiszolgálnak.
Ha Te nem ebben a „szerencsés” helyzetben vagy, akkor ideje, hogy hozz egy döntést, és kérj ajánlatot néhány webdesignertől, webfejlesztőtől egy weblap elkészítésére.

Online Marketing és Webdesign specialista
Stummer Renáta

Üdvözöllek az ID Marketing Blogon!

Felismerni az online jelenlét fontosságát és lépést tartani a digitális fejlődéssel olyan piaci előny, amellyel magunk mögött tarthatjuk versenytársainkat. A digitális forradalom egyre inkább átírja a cégek mindennapjait, nem válogat tevékenység és cégméret között, ez az, amelyhez előbb vagy utóbb minden vállalatnak alkalmazkodnia kell.

A fenti megállapításaim inspiráltak abban, hogy megosszam gondolataimat, tapasztalataimat azokkal a kisvállalati tulajdonosokkal, akik úgy érzik, hogy ezt a témát nem kerülhetik el többé.

Stummer Renáta vagyok, közgazdász, online marketing és webdesign területre specializálódott kommunikációs szakértő.

Az ID Marketing tulajdonosaként szívesen írok ezekben a témakörökben olyan bejegyzéseket, amelyek kis- és középvállalatok számára nyújthatnak segítséget az online fejlődéshez. Naprakész információkról, hírekről, újdonságokról, személyes tapasztalatokról szintén olvashatnak bejegyzéseim között a digitális világ érdeklődői.

„A marketinget megtanulni napok kérdése. Mesterévé válni - egy életen át tart.”
(Philip Kotler)